.
MOSZKVÁIG MARADOK

Feltűnő jelenség. Ahogy kilép 1500-as Zsigulijából, az autó szinte játékszernek tűnik mellette. Mindenki felkapja a fejét, ha meglátja dr. Szivós Istvánt, a vízilabda-válogatott kapitányát. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen 201 centi az 201 centi, meg különben is...

Nehéz róla újat mondani. Azt, hogy tanársegéd, hogy olimpiai bajnok, hogy fogorvos, hogy nemrég nősült, hogy világjáró, mindenki tudja. Valamit azért kevesen tudnak...

- Talán nem is fogják elhinni az olvasók, de nagyon nehezen tanultam meg úszni. Pedig az én családomban ez nagy szégyen lett volna, ha nem tanulok meg. Tizenhárom éves koromig szinte remegtem a víztől, aztán egyszer édesapám levitt az uszodába, s engem nem is az úszás tudománya, hanem az uszoda hangulata tartott ott. Így lettem vízilabdázó.

- Melyik volt az a mérkőzés, amelyet sohasem fog elfelejteni?
- Az egyik 1967-es mérkőzést sosem. Hollandiában a vendéglátók ellen játszottunk, s már az utolsó negyedben jártunk, amikor még mindig eldöntetlen volt az eredmény. Talán fél perc volt hátra, amikor egy holland támadásnál véletlenül a házigazdák kapuja előtt feledkeztem, szerencsére a védőink szereltek, s egyikük előrevágta a labdát... Kicsit rövidre sikerült az átadás, s nem a kezem közelébe jött, hanem egyenesen a lábamra. A sípcsontomon "gellert" kapott s mint a villám vágódott a felső léc alá. A holland kapus azt sem tudta abban a pillanatban, hogy fiú-e vagy lány. A mérkőzés után persze megrohantak az újságírók, s érdekes módon mindegyik úgy értékelte a gólomat, mint egy begyakorolt figura eredményét. Mit mondjak? Nem cáfoltuk meg őket. Egyébként azóta már többször is próbálkoztunk hasonlóval, de még egyetlen egyszer sem sikerült.

- Egyszer már felröppent a hír, mely szerint visszavonul?
- Nem, nem vonulok vissza! Moszkváig maradni akarok. Remélem, ott lehetek a negyedik olimpiámon is.

- S az eredmény?
- Tőlünk a közvélemény mindig aranyérmet vár, de ebben az esetben én sem szeretném alább adni.

- Előbb azonban világbajnokság lesz...
- Én odaadnám a világbajnoki és az Európa-bajnoki aranyérmet is a moszkvaiért.

- Hogyan állítaná össze a világválogatottat? Úgy tudom, ezt az első vízilabda Világ Kupán, az Egyesült Államokban is megkérdezte egy amerikai újságíró.
- Igen, s a válasz ugyanaz, mint akkor. A kezdőcsapat teljesen azonos lenne a magyar válogatottal...

- Mit szólt ehhez az érdeklődő?
- Először csodálkozott, aztán igazat adott nekem. Ebbe a magyar válogatottba - a stílusunk miatt - senki nem tudna beilleszkedni a külföldiek közül. Évek, jó esetben hosszú hónapok kellenének ahhoz, hogy megszokjuk egymást.

- Az a hír járja, hogy nincs egyetértés a csapattagok között.
- Mit mondhatok erre? Valamiről mindig beszélni kell. Helyettünk az eredményeink beszélnek.

Reméljük, még sokáig.


(forrás: Cser Kovács Gábor)