2009/07/11
A FRADI LEGSIKERESEBB EDZŐJE VOLTAM!

Ha valaki, hát ő tényleg az anyatejjel szívta magába a vízilabda imádatát. "Apám klasszikus centert játszott, egy generációval később én már bekk és center is voltam, míg Marci fiam a kapus kivételével gyakorlatilag minden poszton bevethető" - rajzol gyors családi, és egyben sportágfejlődési pályaívet dr. Szivós István, aki egyik vezéregyénisége volt a hetvenes évek magyar vízilabda aranycsapatának. Világbajnoki és olimpiai bajnoki címéhez dukál a bérelt hely a margitszigeti márványtáblán. Emellett - akkoriban ez természetes volt - diplomát is szerzett: a fogászati klinikán a mai napig praktizál. Örök szerelme persze a vízilabda, jelenleg a KSI ontja magából a 18 éves tehetségeket a 202 cm-es szakágvezető irányításával.


- Mi az, amiről ne beszéljünk?
- Nincs ilyen téma.

- Tehát kérdezhetlek bármiről?
- Persze, legfeljebb majd jelzem, hogy passz.

- ... És őszinte leszel?
- A legjobb meggyőződésem szerint válaszolok.

- Mivel kezdjük? A fiaddal vagy a Fradival?
- Amelyikkel kívánod.

- Akkor jöjjön Marci.
- Hát, jöjjön!

- Mit szólsz, hogy Szivós Márton visszakerült a válogatottba? És nagyon úgy tűnik, ismét kijut egy világversenyre.
- Ne kiabáljük el, Tudod, azt szokták mondani, akkor biztos, ha már visszaérkezett.

- Én úgy érzem, most kiviszi őt a kapitány. Te mit gondolsz?
- Én nem gondolok semmit.

- ... És mit gondoltál az olimpia előtt? Amikor a keretszűkítés után kimaradt.
- Nézd, ez egy nagyon összetet és nagyon nehéz kérdés.

- Mégis elérkeztünk egy ponthoz, amire nem szívesen válaszolsz?
- Szó sincs róla. De én azt nagyon komolyan gondolom, hogy Magyarországon már az is óriási eredmény, ha valaki bekerül egy nemzeti csapatba. A keretbe. Ha még a világversenyekre is kijut, az egyenesen szenzációs. És ha olimpiára, majd ott nyer is, az maga a csúcs! Marci megérdemelten lett válogatott, és megérdemelte volna a pekingi olimpiát. Hiszen az előzőről is az utolsó pillanatban csúszott le.

- Haragszol Kemény Dénesre?
- Ő a kapitány, övé a döntés, övé a felelősség. És megnyerték az aranyat. Csodás lehetőség lett volna, most már azonban a jövőbe kell nézni.

- Mit tudtál mondani neki akkor?
- Hogy ne adja fel. De vigyáznom kell vele... Hogy mikor mit, és mennyit mondok. Nem akarom, hogy a családi fészekben minden a vízilandáról szóljon.

- Annak idején milyen sportapuka voltál?
- Amilyen az én édesapám velem.

- Vagyis?
- Szemlélődő, figyelő, az uszodában sohasem teátrális. Aztán persze megbeszélő. De semmit sem kell túlragozni. Minek szajkózzak valamit, amit úgy is tud. Aztán persze úgy is mondom.

- Mi volt a jellemző a három Szivós saját korára a vízilabdában?
- Ó, apáméknál még elsősorban a technika, a játék, a passzolás számított, nem annyira a mozgás. Nálunk már vegyesen, a mozgás és a technika. Ma pedig inkább a csapat számít, mint egység. Mint egy szervezet, mintha egyetlen test lenne. Az együttműködés. ÉS az erő, a dinamizmus, a gyorsaság. Talán a maiak is tudják technikailag, amit mi, de hol látsz ma már egy kézdopplert vagy egy lábdopplert.

- Lábdopplert?!
- Igen, édesapám híres volt a pattintásról, akár lábbal is be tudta terelni a labdát a hálóba. (A vízilabdában szabályos lábbal gólt szerezni - a szerk.)

- Ilyet manapság valóban nem látni.
- Na, ugye!

- És mi a helyzet az uszodai hangulattal?
- A nagy meccsek hangulata ugyanaz, hál' Istennek a vízilabda a régi fényében ragyog, a legnépszerűbb hazai labdajáték, zsúfoltak a lelátók a rangadókon. Abban sincs változás, hogy annak idején is jó kiállású, jóképű játékosok járkáltak az uszodákban, így aztán a megfelelő számú hölgykoszorú is adott volt, akárcsa ma. Népszerűek voltunk mi is, akár a popsztárok.

- Az is hagyomány maradt, hogy ebben a sportágban rengetegen szereznek diplomát. Vajon miért?
- Egyfelől a hagyomány miatt. Az édesapámék korában leginkább mérnöknek tanultak, a mi időnkben az orvosok, jogászok voltak sokan, ma a jogászok mellett a különféle kereskedelmi, menedzseri egyetemeket végzik el a srácok. De a hagyomány mellett az is az oka, hogy ez egy nagyon összetett játék. Annyira gyorsan kell dönteni, százmillió és egy dologra oda kell figyelni. Meggyőződésem, hogy alacsony intelligenciával nem lehet valaki jó vízilabdás.


- Hát jó, akkor kedves Szivós apuka, most kössze be a biztonsági övet!
- Mire készülsz?

- Gondoltam, áttérhetnénk a Fradira.
- Térjünk.

- Mit szólsz?
- Mihez?

- Hát, ahhoz, ami most van...
- Újságolvasó ember vagyok, te talát többet tudsz mindarról, ami most az Üllői úton történik, mint én.

- Kettőnk között azért sok egyébb mellett az a parányi különbség, hogy én nem voltam tíz éven át a Fradi elnöke.
- És micsoda tíz év volt!

- Na, ugye...?
- Tudod, hogy az eredményeket tekintve a klub történetének legsikeresebb elnöke voltam?

- Most már tudom. És nyilván a Fradi futballcsapatának BL-szereplésére gondolsz.
- No várj, akkor sorolom. Volt nekünk egy nagyszerá kézilabda csapatunk, és a hozzávaló csarnok. Gondoltam, itt áll ez a kapacitás, ki kéne használni. Kapóra jött, hogy a Tungsram női csapata megszűnt, tokkal-vonóval átvettük őket, és még hozzájuk igazoltunk néhány...

- néhány igazi klasszist.
- Úgy van! Újvári, Béres, Károlyi, Németh Ági.. soroljam még? Az első évben megnyertük a kupát, a következőben pedig magyar bajnokok lettünk, mindeközben, cseppet sem mellékesen megvertük az USA válogatottját! És ugyanebben a csarnokban a kézilabda-csapatunkban olyan nagyszerű sportolók játszottak, mint Farkas Ági vagy Kökény Bea. És akkor még nem beszéltem a hokicsapatunkról, a birkózókról, egyebekről. Az elnöki regnálásom alatt húsz magyar bajnoki címet nyertek a csapataink, sportolóink. Nincs egyelőre szó a fociról, de talán megérted, miért vagyok büszke erre az egy évtizedre...

- Melyik volt a legfantasztikusabb pillanat?
- Tudod, melyik...? Az, amikor reggelente kinyitottam az újságot, és azt olvastam, hogy ismét a Fradié a dicsőség, vagy megint verhetetlenek voltak az FTC játékosai, vagy hogy bajnok lett a Ferencváros. Szerencsére, sok ilyen reggel volt. A foci persze az egészet meghatározta.

- Az a bizonyos BL-siker.
- Amikor most arról olvasok, hogy a Fradi célja ismét a Bajnokok Ligája, csak mosolygok. Kikkel? Azokkal, akik a Bőcs ellen rangadót játszottak? Már bocsánat, nem akarom bántani a Bőcsöt, meg a fiúkat sem, de amikor én voltam az elnök, ott legfeljebb hírverő meccset játszottunk. Az igazi megmérettetést a Grasshoppers, a Real Madrid, a Stuttgart, a Dinamo Kijev, a Porto jelentette. Némi különbség...

- Micsoda meccsek! Akkoriban tényleg kitört a pesti futball-láz.
- Fél Budapest zöld-fehér mezben járkált, tízezrével adták el a Fradi-trikókat, az emberek kartonszámra vitták a Fradi-pezsgőt.. azt is mi találtuk ki.

- No, de a BL-csoportkörbe jutás nemcsak dicsőséget hozott a számodra, hanem rengeteg támadást. Elsősorban a pénzt kérték számon rajtad.
- Nemtelen támadások értek. Elsősorban azoktól, akik az én hátamon kapaszkodtak fel, és aztán hátba szúrtak. Közülük többen nem élnek már, ám aki él, az vagy a sajtón keresztül vagy személyesen, vagy névvel vagy a névtelenség mögé bújva szinte valamennyien megkövettek már. Több klubelnök mondta nekem, higgyem el, nem jó dolog ilyen sokat nyerni, mint ahogyan azt mi tettük akkor. Később megértettem, mire gondoltak. Jöttek a sikerek, több csapatsportágban is, ám a sikereknek ára van. És nemcsak a győzelmi prémiumokra gondolok, de akkor már tartani kell a lépést, újabb márkás igazolásokra, fejlesztésekre van szükség, különben a fejlődés megáll.
...Akkor hullott szét a Szovjetunió, aztán Jugoszlávia, olyan játékosokat tudtunk megszerezni, mint Nicsenko, Kopunovics, Kuntics vagy Kuznyecov, ugyan, mondd meg, melyik magyar klub tud ma még csak hasonló futballistákat igazolni? És a mieink, szegény Simon Tibi, Lisztes, Vincze Ottó, ifjabb Albert, Telek, Keller. Sokan támadtak érte, de én igenis büszke vagyok arra, hogy a BL-szereplésünk után a tehetségeink vezető nyugati bajnokságokban tudtak szerződni... És lecsúsztnk oda, hogy kétezer ember előtt az NB II-ben játszottunk. Nálam az edzőmeccseket többen nézték.


- Nem hiszel a feltámadásban?
- Őszintén mondom, drukkolok nekik! Kívánom, hogy nyerjenek ismét magyar bajnokságot, és hogy jussanak be a BL-be. De miért kell hülyének nézni az embereket? Hatalmas hír volt napokig, hogy jön ez Gillespie... Ne haragudjál, ez egy olyan fantasztikus játékos? Harmincnégy éves. És akkor kiderül, mégsem jön. Az is hatalmas hír. És aztán, hogy most lesz stadion vagy nem lesz, megpörgetjük vagy nem pörgetjük, szóval a szemfényvesztésnek is van határa. Sokkal becsületesebb lenne tiszta képet adni a jelen labdarúgásáról és arról, hogy milyen lehetőségek előtt áll ez a mai Fradi.

- Milye ez a mai Fradi?
- Hát, látod, ez a legnagyobb kérdés. Mert FTC-szurkolótábor egyelőre nincs, és azt hiszem, hogy ma már Fradiról sem beszélhetünk abban a klasszikus értelemben, amit ez a klub több mint száz éven át jelentett. És attól tartok, ez a helyzet már nemigen változhat meg. De bárcsak tévednék...
... Amióta én kitettem a lábamat, morálisan széttört egyesült lett, és ez a fájó. Mert alattam a Fradi státusz volt, ranf volt, megfordult itt mindenki, egy BL-jegyért megbolondultak az emberek. És én rengeteget tanultam a világhíró klubok elnökeitől. Megtudták, hogy olimpiai bajnok vagyok, megvolt a respekt, elmondtak olyan dolgokat, amiket másnak talán nem. A klubok ideális felépítésről, az átigazolási stratégiáról.
... Utána, más kluboknál vagy akár a Fradinál sokan próbálkoztak, milliárdosok is, meg se tudták közelíteni az eredményt. Ahová én eddig betettem a lábamat, sportolóként, edzőként vagy vezetőként, ott siker következett, én nem tudok veszíteni. Nyerő típusú ember vagyok. Sajnoks az utolsó évben nem volt már annyi pénz, a Kordaxnak, amely egy évig nagy összeggel támogatott bennünket, bírósági pere lett, az aláírt szerződés ellenére ez a pénzcsap elzárult, nehézségeink adódtak, de ha kis csúszással is, a játékosok rendben megkapták a járandóságukat...
... Aztán jött a Torgyán-Szabadi-korszak, fél év után egymást tüntetgették ki, akkor nekem már nem volt maradásom, sajnos csúszdára került ez a patinás klub, és tudod, egy csúszda olyan, hogy azon nem nagyon van megállás, lecsúsztunk odaáig, hogy a Bőcs ellen kellett rangadót játszani, már bocsánat, hogy megint őket említem...
...Jött a Ferencváros fennállásának századik évfordulója. Az elnökségem alatt mindent megterveztünk. Díszünnepség a Kongresszusi Központban, gálameccs az egyik világsztár klubbal, erre Torgyánék ezernyolcszát néző előtt idehoznak egy horvát csapatot, hát hogy lehetett ezt megcsinálni?!



- Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is ilyen élénken, ennyi érzelmet felkavarva élnek benned ezek az emlékek.
- Ne viccelj, a sport, a Fradi örök szerelem! Nagyon sok igaztalan támadás ért, de kárpótol az, hogy ha bárhol összetalálkozom az akkori játékosokkal, a Ferencváros akkori sportolóival, szeretettel köszöntenek, ez igazol engem, nem pedig a nemtelen hátba döfés. Fantasztikus korszaka volt ez az életemnek, de lezártam, véget ért. Mindezek mellett, amit itt megosztottam veled, tiszta szívből drukkolok a Fradinak... És ahogyan a Fradi, úgy a klinika, és a praxis is örök szerelem.


(forrás: Sport Plusz - Harle Tamás)