2008/04/24
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, SZIVÓS PISTA BÁCSI!

60 éves Szivós István vízilabdázó, aki alighogy megtanult úszni, már az élvonalban pólózott.

Édesapja klasszis vízipólós volt, természetes hát, hogy a fiát is kedvenc sportja felé terelgette. Egy baj volt csak: az ifjabb Szívós irtózott a víztől. A lényeg az, hogy idővel megszokta a nedves közeget, s ebben az is szerepet játszott, hogy nem úszni kellett benne, hanem labdával játszani. Kár is lett volna annyiban hagyni a dolgot, mert ünnepeltünk született tehetség volt. 14 évesen a Fradi felnőtt csapatában játszott, ami egészen különleges egy olyan sportágban, ahol a fizikumnak óriási szerepe van. Szerencsére a kis Szivóst nem fojtották vízbe ellenfelei, így 18 évesen bekerült a válogatottba, és több, mint háromszázszor ugrott medencébe a magyar színeket képviselve; négy olimpián járt.

Szivós Istvánnak minden világversenyről van valamilyen színű érme a vitrinjében. Nyert világ- és Európa-bajnoki aranyat is, és társaival az 1976-os montreali olimpián felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Közben felsőfokú képesítést szerzett, de nem valamely manapság divatos médiasztár-képzőben, hanem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen: fogorvos lett. Elvégezte a Testnevelési Főiskolát is, volt az FTC vezetőedzője és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya. A kilencvenes években az FTC ügyvezető elnöki tisztét töltötte be. Nem elhanyagolható érdeme az sem, hogy ő is megszerettette a fiával a vizet: a legifjabb Szivós, Márton is válogatott pólós lett.


(forrás: Stop.hu)