2006/04/19
AZ EGYIK SZEM BIZTOSAN SÍRNI FOG

Szivósék egyformán átélték, milyen rossz érzés a régi barátok ellen játszani

A Szivós család hosszú éveken át mindennapos vendég volt a Kőér utcában: Márton a KSI-ből egyenesen a honvédosok soraiba igazolt, így aztán édesapja, István nélkül nem nagyon rendeztek bajnokit a kőbányai uszodában. Elrepült több mint fél évtized – és szerdán eljő a történelmi pillanat: Szivós Márton ellenfélként lép majd be a medencetérbe, míg az élő legendának számító atya első ízben nem a Domino sikeréért szorít nemzetközi mérkőzésen.

- Hogy milyen lesz a Kőérben játszani? Próbáltam elképzelni... – mondja az első mérkőzésen három nem akármilyen akciógólt szerző ifjú. – De igazán ott fog kiderülni, amikor belépek az uszodába, aztán ahogy a közönség fogad. Bár a Domino-tábor mindig is jó és sportszerű volt, azaz nem hinném, hogy kardélre fognak hányni...

Szivós Márton bevallotta, természetesen nagyon fog örülni, ha továbbjutnak, de bármi is lesz a negyeddöntő visszavágójának kimenetele, "az egyik szemem mindenképpen sírni fog". Az esélyekkel kapcsolatban közölte: "Úgy érzem, a háromgólos előny birtokában van esélyünk, de a Honvédot összességében erősebb csapatnak tartom. A plusz három egyébként nem nagy fór, igazából a végén lehet fontos, hiszen a mai vízilabdában még egy rosszabbul sikerült negyed sem kell ahhoz, hogy kialakuljon a háromgólnyi különbség."

Az apa számára egyvalami fontos: "jól játsszon a gyerek". Szivós István szerint szerdán – az ő szemében – csak az számít, Marci megtesz-e mindent csapata sikere érdekében. "Valami olyasmit kell nyújtania, amit a kinti összecsapáson: nagyon büszke voltam rá, amikor Török Laci is elmondta a közvetítésben, hogy az egyik szeme sír, a másik meg nevet, elvégre felállva tapsoltak Marci egyik góljánál az olasz nézők."

A hetvenes évek legjobb centere a szerdai meccs lélektanáról annyit mondott, hogy "a kornak megfelelő változatban tulajdonképpen ugyanazt kell most végigélnie a fiamnak, amit nekem annak idején, amikor a Fradiból átmentem az OSC-be, és aztán vízbe kellett szállnom egykori társaim ellen. A lényeg akkor is az volt, és most is, hogy igazi sportemberként megtegyen maximálisan mindent a csapatáért. Függetlenül attól, hogy a privát életben mennyi barátja van egykori klubjánál". Arra a felvetésre, hogy végül is a magyar pólóban és pólóért dolgozóként akár azért is szoríthatna, legyen honi klub a final fourban, válasza nagyon is "apásra" sikeredett: "Persze, legyen is. A Vasas."


(forrás: Nemzeti Sport)