1980/09/13
VESZETT FEJSZE

- Nem szégyenli magát?
Dr. Szivós István, a vízilabda válogatott kapitánya felkapta a fejét.

- Hogy érti ezt?
Hű, de kellemetlen! Hogyan lehet megmagyarázni, ha - zsargonnal élve - a riportalany "nem veszi a lapot".

- Hát... a csapat rossz szereplésére gondolok.
- A szégyen szó erre azért erős - felelte. - Ha úgy vesszük, még mindig a vízilabda a legeredményesebb magyar csapatsport.

- Mindent meg lehet magyarázni. Ha van rá mód, akkor most a korábbi vízilabda eredmények szemszögéből nézzük az eredményt.
Pista itt, mintha feladta volna a "küzdelmet". Legalábbis erre utalt a következő mondata:
- Gondolja, hogy én nem úgy nézem? Hetek óta mást sem csinálok, csak bosszankodom.

- Nem is húz fogat? - vetettem közbe, de mindjárt meg is bántam. Csak kellő időben szabad "szellemeskedni".
- Nem ért engem? Vagy tréfálkozik? Azt, hogy mást sem csinálok, csak képletesen mondtam. Visszatérve a lényegre: szörnyen bánt a sikertelenség.

- A közvélemény legalább így van.
- Ezt nem hiszem - vágott most ő közbe. - Ez nem egymás közötti verseny, de mi sokkal jobban le vagyunk törve! Az eredménytelenséget a szurkolóknak mindig meg tudjuk magyarázni.

- Mi az, hogy "tudjuk"? Kikre gondol így, királyi többesben?
- Kikre, kikre? Mi, akik felelősek vagyunk, valami nagy indokkal rendre ki tudunk lépni. Okok mindig vannak. Magyarázkodni nem is nehéz. Az igazi gond akkor jelentkezik, hogy ha önmagával számol el az ember.

- Ebben a sajátos "párbeszédben" eddig mire jutott?
- Nem túl sokra. A felkészülés során már voltak olyan előjelek, amelyek alapján következtetni lehetett az olimpiai bajnoki cím elvesztésére.

- Mire gondol? Mi az, hogy "előjelek"?
- Emberelőny begyakorlása, emberhátrány...;/i>

- Csak szakmai "előjelek" voltak?
- Nemcsak azok. Emberiek is.

- Nem akarom önmagam ismételni, de a korábbival azonos a kérdés: mire gondol?
- Arra, hogy emberi problémák is voltak.

- Nem beszélne erről bővebben?
- Nem.

Néhány másodperces szünet következett. (Talán érthetően).

- Tulajdonképpen arra sem válaszolt, hogy miképp érzi magát!...
- Nagyon haragszanak ránk a szakemberek. Bronzérem ide, bronzérem is szépen csillog oda, egyetlen gratulációt sem kaptunk. Persze, valahol ez is jó. Ha az emberek természetesnek vennék ezt az eredményt, mi több, ha még ezért elismerésben is részesítenének, akkor már végképp neki kellene keserednünk. A közös bánat mutatja: tőlünk többet várnak, tudják, hogy mi többre vagyunk képesek.

- Vízilabdázónak lenni rangot jelentett. Ma egyre többször hallani: ilyenek ezek a pólósok. Csak a kívülálló találkozott ezzel a negatív töltetű megjegyzéssel, vagy...
- Én is találkoztam - szólt közbe. - Ne is folytassa tehát. Ma, sajnos, másképp néznek ránk, mint korábban. És ez talán még akkor is így lenne, hogy ha nyertünk volna. Bár ki tudja?

Megállt. Töprengett.

- Pedig higgye el, ez összességében egy kitűnő társaság. A többség remek, képzett sportember. Csekély azoknak a száma, akik miatt elítélnek bennünket. Ez számunkra persze nem mentség. A közhangulat emiatt nem változik. A közhangulatért ennek ellenére ugyanúgy felelősek vagyunk. Hiszen a mi közösségünk megtűrte ezeket az embereket.

- Miért tűrte meg? Dr. Szivós István tagja ennek a közösségnek. Személy szerint mit tett érte? Illetve mit tett azok ellen, akik ezt az egységet megbontották?

Nem felelt azonnal, így még hozzátehettem:
- Hiszen dr. Szivós István ott volt a középpontban. A válogatott csapatkapitánya...
- Igen, az vagyok...

Sóhajtott.

- Az az igazság, nem találtam meg annak a módját, hogy a magam erejével hatékonyan fellépjek.

- Szerintem dr. Szivós István az olimpián nem játszott tudásához mérten. Ennek mi az oka? Erre sem volt mód?
- Nem mondom, kemény...

- Mindig a teljesítmény határozza meg az ilyen jellegű beszélgetések hangulatát.
- Tudom. Mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy a kérdés jogos. Nem játszottam jól. Szerintem az egész csapat gyengélkedett. Nem éreztük, nem találtuk meg az ütemet. Most külön-külön végig lehetne menni a játékosokon, de erre nem én vagyok hivatott. Személy szerint én nagyon készültem. Talán soha nem akartam ennyire. És mégis...

- Pedig annyit emlegették a Lemhényi-dr. Szivós közös edzéseket. Rivaldafényben állt ez a páros. A történtek szerint nem vált be?
- Nézze, kondícióban sokkal jobban éreztem magam, mint bármikor. Úszásban is javultam. Tehát ami mérhető, mármint a súly és az idő, az az együttműködést igazolta. Lemhényiről semmi rosszat nem mondhatok. Amit elvállalt, azt tisztességesen végigvitte. Ha nyertünk volna, akkor ugyanezt a kettőst most ugyanazért a munkáért ünnepelnék.

- És így most mi lesz? A további felkészülést vele végzi?
- Senkivel sem végzem.

- Hogy érti ezt?
- Úgy, ahogy mondtam. Ebben az évben abbahagyom. Válogatottban és klubban egyaránt.

- Miért?
- Részben az elmaradt siker miatt, de amúgy is terveztem a búcsút. Ez csak hozzásegített.

- El is szakad a vízilabdától?
- Majd elválik... Nehéz lenne.

- Az olimpia előtt nyilatkozott lapunknak. Felelevenedtek a korábbi sikerek. 1968-ban, élete első olimpiáján harmadik lett, négy év múlva második, aztán Montrealban első.
- Igen, így volt: három-kettő-egy. S megkérdezte tőlem, hogy mi jöhet ezután? Azt mondtam, viccből, hogy esetleg a nagy semmi... Hát... azt is mondhatom, hogy bejött. Ismét harmadik hely, mint a kezdet kezdetén. Oda jutottam, ahonnan elindultam.

- Jobb lett volna a csúcson abbahagyni?
- Nem. Semmiesetre sem! Hiszen 1976 és 1980 között eltelt négy év. Amely sok szép sikert hozott, s ami még több, négy évi játékot jelentett. El se tudja képzelni, mennyire lehet szeretni a vizet, mit jelent egy szép átadás, vagy egy ravasz gól számunkra. El sem tudom képzelni, hogy ez mennyire fog hiányozni...


(forrás: Gyárfás Tamás)