1975
KOLUMBIAI ÉLMÉNYEK

Egy óra az OSC Caliban járt pólósaival


Hatalmas termetével már messziről feltűnt. Edzője társaságában szaporázta lépteit a Virág cukrászda terasza felé. Egyszerre érkeztünk a megbeszélt találkozóra. A kölcsönös hellyel kínálás után máris asztalunknál termett a csinos felszolgálónő, s régi ismerősként, "törzsvendégként" köszöntötte dr. Szivós Istvánt, a sokszoros válogatott vízilabdázót, és az OSC vízilabda-csapatának edzőjét, Katona Andrást.

Hogy honnan az ismeretség? A bajnokcsapat a hétvégén Szegeden készült a közelgő, augusztus 23-i bajnoki rajtra. A játékosok az edzések közötti szabad időt városnézéssel, sétálással töltik, s utuk végcélja legtöbbször a Virág. Amióta itt vannak, igencsak meghatványozódott a különböző krémek, a tejszín és a sütemények, no meg a fagylalt fogyasztása. Különösen Szivós Pista járt élen a finomságok ízlelésében. Teheti, neki nem kell vigyáznia alakjára, hiszen a kemény edzések bőségesen felemésztik a feleslegesnek vélt kalóriákat.

Miután ki-ki megkapta az általa rendelteket, felelevenítettük a pólósoknak nem a legjobban sikerült kolumbiai világbajnokság epizódjait. A végével, az emlékezetes Szovjetunió-Magyarország döntővel kezdtük. Sok értő, s kevésbé értő vélemény elhangzott már a történtek óta. A legérdekesebbek Szivós Istvánnal kapcsolatosak. A szovjet-magyar találkozókat sorolva, ez volt a harmadik olyan meccs, amelyen kipontozták a magyar csapat minden szempontból értékes "ászát". Ha visszapörgetjük e mérkőzés filmszalagját, emlékeznünk kell, micsoda öldöklő küzdelmet vívott mindannyiszor őrzőjével a kapu előterében. Önként adódik a kérdés ezek után, nincs-e valamiféle gátlása, ha ellenük játszik? Sokaknak ugyanis ez a véleménye.

A tejszínes mandulakrémmel teli kanál megáll félúton, meglepődve kapja fel fejét a hallottakra.

- Nincs! - tiltakozik határozottan. - Egyáltalán nincs, badarságot állít, aki ezt mondja. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, inkább tőlem tartanak a szovjet játékosok. Nem véletlen, hogy mindent megpróbálnak, ha másként nem, hát páros kiállításokkal kerüljek végleg partra. A kapu előtti "darálóban" nincs pardon, ott küzdeni, küszködni kell. A bírók, sajnos, legtöbbször "beveszik" a rájátszásokat, és nemcsak a szabálytalankodót, de a szenvedő félt is kiállítják. Caliban a szovjetek Dolgusint és Korskovot is "feláldozták", kipontozódtak rajtam, de végül hasonló sorsa jutottam én is. Más kérdés, hogy megfelelő cserével, más taktikával, idejében történő váltásokkal ez elkerülhető lett volna.

- Sajnálatos tény, valóban nincs olyan baráti hangulat a válogatott körében, mint például tavaly, vagy azelőtt - mondta révedező tekintettel, a távolinak tűnő, közelmúltra gondolva. - Okát kutatni, a csapat teljesítményét elemezni, a szakvezetők dolga. Nekik kell helyére tenniük a dolgokat.

Míg beszélgettünk, időközben megérkezett a csapat másik "dél-amerikása", dr. Bodnár András. Mellénk telepedve, kávéját kavargatva, akárcsak az edző, ő is szótlanul hallgatta társa véleményét. A "szakmai" boncolgatást befejezve, a Föld legnagyobb hegységrendszeréhez tartozó Andok lábánál elterülő, a világbajnokságnak otthont adó, több mint 700 ezer lelket számláló Caliban szerzett tapasztalataikról faggattam őket.

- Leszámítva a kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, gyönyörű élményben, látványban volt részünk - jegyzi meg Szivós Pista. - Amerre csak jártunk, trópusi ország lévén, üdezöld, buja növényzet, hatalmas fák, csodálatos hegycsúcsok tárultak elénk.

- Kivéve a Pan American-uszodát, ahol tenyérnyi árnyék sem volt található - kapcsolódott beszélgetésünkbe Bodnár András. - Délben olyan forróság volt, hogy egyszerűen nem lehetett a szabadban megmaradni. Legalábbis mi nem bírtuk az ottani nagy meleget. Talán éppen ezért, a rendezőség úgy döntött, hogy a Kuba elleni mérkőzésünket pont délben, 12 órakor kell játszanunk. A rekkenő hőségben még a sapka is párolgott a fejünkön.

- Az ottani állapotokra jellemző, hogy minden rendben legyen - bár így is voltak tüntetések, zavargások -, Bogotából is Caliba rendelték a polgári és katonai rendőrséget - ecsetelte Szivós a kolumbiai közbiztonságot. - Egyik délutáni edzésünkön a diákok betörték az uszoda kerítését, s körbeállták a medencét. Mondanom sem kell, a vízben is melegünk lett. Mint később kiderült, szándékuk békésnek bizonyult, antifasiszta, Kubát éltető jelszavakat kiabálva tüntettek, majd minden incidens nélkül ért véget váratlan látogatásuk.

- Azt sem lehet elfelejteni - veszi át a szót Bodnár -, hogy reggelenként tehénbőgés jelezte az ébresztőt.

Csodálkozó, kérdő tekintetemre megismétli, nem, nem tévedés, jól értettem.

- Calitól húsz kilométerre laktunk egy papi szemináriumban, ahol állattenyésztéssel is foglalkoztak. Reggelenként közvetlenül az ablakunk mellett hajtották el a csordát, így adódott, hogy a hangosan bőgő tehenek helyettesítették a csörgőórát. De nemcsak ilyen, kellemes élményben is volt részünk. Ha időnk engedte, többször is megfordultunk a fényűzően berendezett Campestry Club termeiben, ahol Gyarmati Dezső jóvoltából - két évig Kolumbiában edzősködött - mindig szívesen látott vendégek voltunk.

Amikor további, sporttal kapcsolatos terveikről kérdeztem őket így válaszoltak:
- Az olimpián nagyon "ráhajtunk", szeretnénk szépen búcsúzni a válogatottól. Hogy a klubunkban folytatjuk-e, attól függ, a hivatásunkkal járó sok-sok elfoglaltság mennyi időt hagy a sportra. De ezekről egyelőre korai beszélni. Hogy mi lesz a későbbiekben, az még a jövő titka...


(forrás: Gyürki Ernő)